Kétféle reakciót vált ki az olvasóimból általában a tudatos társkeresés gondolata: van, akit felszabadít, hogy végre, ő is tehet valamit az Ügy érdekében, és nem szégyen nekiindulni, próbálkozni, válogatni. A másik csoport megdöbbenve “néz” rám: micsodaaaa? Hát nem az van, hogy én vagyok a hercegnő és várnom kell a herceget? Tudatos társkeresés?! Hát hol marad a romantika? A következő levélíró is az utóbbi csoportba tartozik:

…jobb szeretném ha én akadnék horogra, az olyan romantikus… és fél siker…. Pontosítok, azt hiszem sokan vagyunk akik tudják, rossz a hozzáállásunk. …én társat szeretnék…, hús vér férfit akit nekem teremtett az ég. Tényleg mi van a sorssal, zsák a foltjával, akit nekünk rendelt megjön… és a többi népi bölcsességgel? Sorry erre nem kell válaszolni! Mi van ha ő nem is ezen a földrészen él? Mert pl. én nem is bánnám. Valamennyire hiszek a sorsszerüségben, de azzal is szembe kell néznem, nem biztos, hogy becsönget hozzám, pláne ha nem hívom. Látod mégis kéne a GPS, olyan nagy ez a világ.

A sorsszerűségről a következő vicc jut az eszembe:

Szegény ember imádkozik Istenhez, és ezt mondja: “Istenem, egész életemet szegénységben töltöttem. Árvaként nőttem fel, aztán rengeteg munkával sikerült felépítenem egy házikót, lett családom is, becsületesen dolgoztam, és felneveltem 5 gyermeket. Bár keményen dolgoztam, egész életemben szegény voltam. Kérlek Istenem, hadd próbáljam ki, milyen a gazdagság. Add, hogy nyerjek a lottón!”

Ezek után a szegény ember csak vár és vár, de nem történik semmi. Egy hónap múlva elkezd morgolódni, hogy hiába imádkozott, az Isten nem hallgatta meg. Két hónap múlva már hangosan zúgolódik, hogy egész életében egyetlen kérése volt, mégsem hallgattatott meg. A harmadik hónapban már nagyon dühös az egész világra, és egyszer hangosan kifakad: “Ez az egy kérésem volt, hogy hogy nem teljesül?”

Erre hatalmas szél támad, és mennydörgés közepette bosszankodva leszól az Úristen: “A macska rúgjon meg, legalább egy szelvényt vegyél, fiam!!!”

Úgy látom, nagyon sok egyedülálló viselkedik hasonlóan: imádkoznak az Igaziért, szomorkodnak, hogy nincs sehol, na de hogy ők egy lépést is megtegyenek?! Azt már nem! Hiszen a népmesékben nem az van!

Vegyük például Kriszti barátnőm esetét. Krisztinek volt egy viharos párkapcsolata pár évvel ezelőtt, olyan se veled, se nélküled dolog, ami talán pont a hullámhegyek és völgyek miatt volt annyira szenvedélyes és magas hőfokú. Ahogy az általában az ilyen típusú kapcsolatoknál lenni szokott, Kriszti egy idő után nem bírta tovább és szakított a párjával. Azóta akármikor elmegyünk szórakozóhelyre és iszik egy kicsit, szinte fél óra múlva automatikusan elkezd zokogni (jobb esetben a női vécében), hogy neki a „Pisti volt az Igazi”, élete párja, a Nagy Ő, és hogy örökre elrontotta a szerelmi életét, hiszen hogyan is lehetne boldog, ha egyszer az Igazit küldte el?!

Nos, az igaz, amit hiszel. Ha azt hiszed, hogy életed boldogságát dobtad el magadtól, akkor az igaz is lesz. Ha azt hiszed, hogy hamarosan megtalálod a párod, és a boldogságot, az is igaz lesz. Hogy miért? Nagyon egyszerű – minden a világon hozzáállás kérdése, így természetesen a társkeresés is. Olyan lelki beállítottsággal, ami Krisztinek van, egészen egyszerűen nem lesz képes lesz bárki másban is meglátni az „Igazit”. Ha nem változtat a felfogásán, egész életében méricskélni fog, elemezni, és emiatt aztán, ha így folytatja, el is fogja rontani az összes következő kapcsolatát. Tehát igaza lesz.

Gondolj bele, itt vagyunk több milliárdan, és a "létezik az Igazi" elv szerint ebből a rengeteg emberből csupán egy, egyetlen egy a Te párod. El tudod képzelni, mekkora stressz lenne, ha ezt komolyan hinnéd?

Gondolj bele, mi van, ha Mongóliába született, vagy Azerbajdzsánba, és soha az életben nem találkoztok?! Ugye hogy szörnyen hangzik? Ennél sokkal jobbat mondok neked: számtalan férfi létezik, akiből lehet az „Igazi” számodra! Ideje tehát körbenézni.